Miért nem elég mindig a pozitív gondolkodás? – Gil Boyne az önkép változásáról

Előfordult már Önnel, hogy próbálta bátorítani magát, mégis ugyanaz a bizonytalanság jelent meg egy fontos helyzetben? Tudta, hogy felkészült, mégis félt megszólalni. Szeretett volna kiállni magáért, de végül inkább hallgatott. Elhatározta, hogy most másképp reagál, aztán ismét a megszokott válasz következett.

Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy kevés az akaraterőnk, vagy nem próbálkozunk eléggé. Gil Boyne Transforming Therapy című könyvének egyik fontos témája azonban éppen az, hogy érdemes megvizsgálni: milyen érzések és önmagunkról alkotott meggyőződések kapcsolódnak a nehézséghez.

A Transforming Therapy™ rendszerét bemutató korábbi cikk után most ezt a kérdést járjuk körül: hogyan válhat egy tapasztalat önmagunkról szóló ítéletté, és miért lehet jelentősége ennek a terápiás munkában?

Amikor egy nehézségből önmeghatározás lesz

Más azt mondani, hogy „ez most nem sikerült”, és más azt gondolni, hogy „én erre alkalmatlan vagyok”.

Az első mondat egy eseményt ír le. A második már az egész emberről állít valamit.

Hasonló különbség van aközött, hogy valaki izgul egy beszélgetés előtt, vagy úgy tekint önmagára, mint aki képtelen kiállni magáért. Egy-egy kudarc, kritikus megjegyzés vagy kellemetlen helyzet idővel olyan következtetésekhez kapcsolódhat, amelyeket az ember később magától értetődő igazságként kezel.

Boyne könyvében visszatérően azzal foglalkozik, hogyan jelennek meg ezek az önmeghatározások a kliens történetében, érzéseiben és viselkedésében.

A terápiás kérdés ilyenkor az is, hogy a személy mit gondol a nehézsége alapján saját magáról.

Amikor a teljesítményhez szégyen kapcsolódik

A könyv egyik részletes esetében Scotty helyesírási nehézségről számol be. Korábban már kapott erre irányuló hipnotikus szuggesztiókat, de saját beszámolója szerint nem tapasztalt megfelelő javulást.

Boyne a további munkában a teljesítményhez kapcsolódó érzelmeket és családi tapasztalatokat vizsgálja. Az ülés során szégyen, harag, a kinevetéstől való félelem és a szülői elvárások témája jelenik meg.

Az eset Boyne értelmezésében arról is szól, hogyan válhat egy adott területen tapasztalt nehézség az önkép részévé. A feladat ekkor már érzelmi jelentést is hordozhat: annak veszélyét, hogy az ember ismét elégtelennek vagy nevetségesnek érzi magát.

Fontos ugyanakkor, hogy ez egy konkrét terápiás eset leírása. A helyesírási és más tanulási nehézségeket nem lehet pusztán negatív önképre visszavezetni. Boyne egyes korabeli magyarázatait nem indokolt általános érvényű tényként átvenni. A történet itt azt szemlélteti, hogy egy teljesítményhelyzethez személyes, érzelmi jelentések is kapcsolódhatnak.

Miért nem mindig meggyőző a „képes vagyok rá”?

A bátorító mondatok hasznosak lehetnek. Emlékeztethetnek egy célra, segíthetnek a figyelem irányításában, és támogatóbb belső párbeszédet teremthetnek.

Mégis előfordulhat, hogy valaki kimondja: „magabiztos vagyok”, miközben belül azt érzi, hogy ezt egyáltalán nem hiszi el.

Boyne szemléletéből kiindulva ilyenkor érdemes kíváncsian megvizsgálni az eltérést. Mi teszi nehézzé az állítás elfogadását? Milyen helyzetekben jelenik meg a bizonytalanság? Milyen következménytől tart az illető?

A „miért nem tudok végre pozitívan gondolkodni?” kérdés helyett így pontosabb kérdések születhetnek:

„Mitől félek, amikor megszólalok?”

„Mit jelentene számomra, ha hibáznék?”

„Milyen mérce alapján döntöm el, hogy elég jó voltam?”

Ezek közelebb vihetnek az adott nehézség megértéséhez.

A jelenlegi reakciónak lehet személyes története

A könyv eseteiben Boyne gyakran keres kapcsolatot a jelenlegi reakciók és a korábbi tapasztalatok között.

Egy ember számára a hallgatás például összekapcsolódhatott a konfliktus elkerülésével. Másnál a hibátlan teljesítményre törekvéshez az elfogadás reménye társulhatott. Egy ilyen összefüggés felismerése segíthet megérteni, miért nehéz változtatni egy megterhelő mintán.

Ezek azonban lehetséges értelmezések. Nem minden nehézség mögött áll gyermekkori sérülés, és nem minden reakció vezethető vissza egyetlen eseményre.

A gondos terápiás munka teret hagy annak is, hogy a kliens története eltérjen a terapeuta előzetes elképzelésétől.

Nem szükséges minden esetben a múltat kutatni

Boyne könyvében olyan eset is szerepel, amelyben a feltáró beszélgetés nem hozott felszínre meghatározó negatív gyermekkori élményt. Pat szerepléssel kapcsolatos nehézségénél a munka a célhoz illeszkedő szuggesztiókra és képzeleti gyakorlatokra épült.

Ez a példa fontos ellensúlyt ad a könyv feltáró eseteihez.

A személyre szabott munka része annak mérlegelése, hogy mire van valóban szükség. Lehet, hogy egy érzelmi tapasztalat megértése kerül előtérbe. Máskor egy közelgő helyzetre való felkészülés, egy új válasz gyakorlása vagy egy reálisabb elvárás kialakítása lehet a megfelelő irány.

A módszer alkalmazása így szakmai döntések sorozata, amelyhez figyelem, felkészültség és rugalmasság szükséges.

Milyen szerepet kaphat a hipnoterápia?

Boyne rendszerében a hipnózis az érzelmekkel, képzetekkel és önmagunkra vonatkozó jelentésekkel végzett munka része.

A kliens például megfigyelheti, milyen belső reakció kapcsolódik egy helyzethez, más nézőpontból közelíthet egy tapasztalathoz, vagy képzeletben gyakorolhat egy számára fontos viselkedést. Az alkalmazott eljárást a helyzethez és a közösen kialakított célhoz kell igazítani.

A múltbeli élményekkel végzett munka különös körültekintést igényel. A hipnózisban felmerülő képek és emlékek nem tekinthetők automatikusan pontos történeti feljegyzéseknek. A terapeuta felelőssége, hogy kerülje a sugalmazó kérdéseket és az előre feltételezett történetek megerősítését.

A könyv esetleírásai Boyne munkáját mutatják be; önmagukban nem bizonyítják, hogy ugyanaz az eljárás mindenkinél azonos eredményt hoz.

A változás a hétköznapokban válik megfoghatóvá

Az önkép alakulása egészen konkrét helyzetekben is észrevehető lehet.

Valaki elmondja a véleményét akkor is, ha közben izgul. Kérdez, amikor valamit nem ért. Egy hiba után nem minősíti alkalmatlannak önmagát, hanem átgondolja, mit javíthat. Elfogadja, hogy egy nehéz beszélgetésben is lehet bizonytalan, és ettől még képviselheti a saját szempontjait.

Ezek a tapasztalatok tartalmat adhatnak annak a mondatnak, hogy „képes vagyok rá”. A mondat mögött ekkor már személyesen megélt helyzetek is állnak.

Boyne könyvének egyik értékes gondolata, hogy érdemes figyelmet fordítani arra, milyen következtetéseket hordozunk önmagunkról. Egy régen kialakult önmeghatározás felülvizsgálható, és a terápiás munka teret adhat egy reálisabb, rugalmasabb önkép kialakításának.

Ha úgy érzi, hogy tudatos elhatározásai ellenére újra ugyanazokba a nehézségekbe ütközik, egy személyes konzultáció során átbeszélhetjük a helyzetét, a céljait és azt, milyen segítség lehet megfelelő az Ön számára.

Forrás: Gil Boyne: Transforming Therapy