Rólam

Pesti Balázs vagyok, hipnoterapeuta, csontkovács, masszőr, IASTM masszőr, nyirokmasszőr, yoga és pilates oktató, sportedző, a Comprido Holistics alapítója és a Comprido Akadémia Podcast műsorvezetője.

1985-ben Orosházán születtem és Szarvason nőttem fel, ahol a sportok iránti és egészséges életmóddal kapcsolatos elköteleződésem is kialakult. Sok sportban jeleskedtem és 11 évet versenyszerűen Capoeiráztam, amivel a világ hatalmas részét beutaztam, és elsőként képviseltem 2009-ben Magyaroszágot a Capoeira VB-n, majd oktattam elsőként Capoeirát Izlandon több éven keresztül. A Comprido név is innen származik, mint Capoeirás becenév (apelido), ami azt jelenti, hogy "hosszú férfi" vagy "colos férfi"!

2006-ban végeztem a gödöllői székhelyű Szent István Egyetemen, Vadgazda Mérnök szakán.

Állandó útkeresésben, belső bizonytalanságban és önmagam előli menekülésben voltam egészen addig, amíg 2013-ban Balázs Attila, a Cédrus Centrum vezetőjének segítségével válaszokat és megoldást nem kaptam abban az életszakaszomban felmerülő legfeszítőbb kérdésekre, amik korlátok, bizonytalanság és félelmek között tartottak.

Az akkori legnagyobb kérdésem és félelmem az volt, hogy mi az én életfeladatom? Mit kezdjek magammal?

A válasz, ami mindvégig bennem volt! "Másokat segítsek", "segítőként nyújtsak támaszt", amikor ki akarnak lábalni lelki-, vagy fizikai problémájukbó az emberek, ezáltal a legtöbbet tanulva és tapasztalva önmagamról és az életről egyaránt.

2015-ben egy egész évet a Cédrus Centrumban töltöttem, ahol a Balázs Attila által vezetett tanfolyamokon megtanultam különböző masszázsfajtákat, a professzionális csontkovácsolást és a reiki alapokat.

2015-ben megalapítottam a Comprido Holistics-et!

Görgess lentebb, ott folytatódik a történet.

wave.png

2016-ban egyenes út vezetett Péter Tamáshoz, aki a The Hypnosis Training Institute of Hungary szervezésében volt hipnoterapeuta tanárom, Balázs Attilával együtt. Itt tettem szert az alapokra a hipnoterápia kapcsán.

Tanulmányaimat Londonban folytattam angol nyelven, ahol Dr. John Butler - a hipnoterápia legnagyobb élő alakja - lett tanárom, mentorom és barátom. Róla és az általa alapított Hypnotherapy Training International iskoláról bővebben az iskola nevére kattinva olvashatsz angolul.

Itt tettem szert a mester szintű gyakorlati tudásra, ami állandóan bővül a tudásvágyam és munkám során megélt "csodák" során.

A folyamatos önfejlesztés, szakmai továbbképzések és az önmagammal és más emberekkel kapcsolatos kíváncsiság biztosítja számomra és a Comprido Holisticshez látogató kliensek számára is egyaránt azt a folyamatosan fejlődő, erősödő és kiteljesedő hiteles alapot, amire minden körülmények között bizalommal lehet számítani.

Magyar és angol nyelven egyaránt dolgozom hipnoterapeutaként és a holisztikus fizikai kezelésmenettel egyaránt.

 

Szakképesítéseim

Keress bizalommal!

Ha bármilyen kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, akkor jobb oldalon található mezők segítségével megteheted.

Mobil / WhatsApp:
+36 (70) 638 1455

Kezelések helyszíne:
Budapest, Lendvay u. 15, 1062

#21-es kapucsengő

Comprido Holistics 2020.

Minden jog fenntartva.

Együttműködő partnereink:

Group 180.png
Group 181.png
Group 177.png
CEDRUSCENTRUM_logo_vector-02.png
barbell-logo-02.png